Én, Én, meg az Én

   Ego a köbön (szó szerint). Az egyik kép legyen egy lecsúszott rocksztár , hadd simogassam az egómat, a másik egy börtöntöltelék, hadd legyen igaza számos rokoni jóslatnak, -miért van az, hogy ezeket olyan könnyű összekeverni?- a harmadik képen pedig a pokolból térek vissza, hadd legyen igaza a papoknak is. Viszont veszettül jól érzem magam, király ördögcsajok, tomboló bulik, lángok, tüzes pia.. hadd legyen igazam nekem is. 










  tech: Az egész egy RAW gyakorlatnak indult. Kiváncsi voltam, mit lehet kihozni, ha RAW-ban tárolom a képet, és minden módosítást én végzek el utólag.. Hát ég és föld. Színcsatornánként állítható kontraszt, szaturáció már csak ezért megéri a dolog. Persze ott van még a személyre szabott lencsekorrekció, sok más dolog. Nagyon megszerettem ezt a technikát.
  ha már így állt a dolog, nekiálltam játszani a képpel. Egy  monokróm (zöldre hangolt) változat egészen más hangulatot adott a képnek, majd a rétegekkel való próbálkozásból több réteg mindenféle összhatásmódok keverésével kijött a harmadik, teljesen low-budget fílingű kép -saját elnevezés: RAT-FX- . Majd egy lett a háromból.. (2012)

Vertical Bridge

  Egy hosszú pillanat...  Nem csend, de legalább élet. Az autók már átértek a hídon, sőt, a körforgalmat is sikerült körbejárni, a víz kisimult, hogy visszatükrözhesse a város fényeit. Gondoljunk csak bele: a Város nélkül ez látkép csupán egy sötét massza lenne, az egyetlen fényt a vízen visszatükröződő hold jelentené.. (rosszabb esetben néhány parasztház, a kötelező éjjeli kutyaugatással, éjfél előtt pedig rendre felhangzana a "kurvanyádMaris"). A Városnak ugyanúgy megvan a maga élvezni- és élnivalója, kamaszok rejtett játszóterei, romantikája és gyönyörűsége. Ez utóbbi néha fényképezhető. 











   tech: Tulajdonképp a siklót mentem fel fényképezni. Aztán csak ránéztem a Városra is.  Persze nagyon nehéz itt olyan képet csinálni, amit még senki nem kattintott el, hisz, ha hátranézek, szinte biztos lehetek benne, hogy legalább egy-két vaku villanni fog valahol (valaki egyszer elmesélhetné, hogy mi a fészkes fenének vakuzol rá egy tíz kilométerre lévő városra.. ). Végül megláttam a hídban a függőlegest. Próba, cseresznye, gondoltam.  A ferde kép nem volt egyszerű, lévén, hogy akkor még csak videóállvánnyal rendelkeztem, az pedig nem ismerte a portréállást.. kissé trükközni kellett. Macerás egy dolog. 
  Első gondolatom egy HDR volt, el is készítettem a képeket. Megfejeltem még néhány blende- és záridőbeállítással. Itthon aztán rájöttem, nem akarok egy olyan HDR-t, amit már mindenki megcsinált. De mit is jelent a HDR? Hogy minden látszik, aminek látszania kell, a sötét úgy részletes, hogy nem ég ki a világos, és fordítva. Az alapképen nem látszott eléggé az ég, és nagyon kiégett a híd. Tehát réteg, maszk, és máris megoldódtak a dolgok. A körforgalomra még raktam egy kis kontrasztot ( Gradiációs görbék: S alakot kell csinálni, jobb, mint ha simán kontrasztoznál) és.. voltaKÉPp készen is voltam.. tervben van még egy változat, amin függőleges megfolyások is lesznek, de az már egy másik kép..  (2012)

Rock The Room

And God Give Rock'n Roll to Me

  

  Room of Rock! Ahol ami fekete, az tényleg fekete, ami fehér, tényleg fehér. A kontúrok határozottak és erősek, semmi tétova "hová-is-tartozom" féle árnyalat. Alkotó káosz, tiszta, őszinte, nyers és zajos.  És közte? Közte én, szemét módon kitakarva a keresztnél is erősebb, tisztább jelkép, a hathúros jelentős részét. Kitakartam a főszereplőt.. és mégsem

  A Gitár, a keverő, a hangfalak, a ROCK ereje eltalált... el nem mondható érzés. Hátamba láthatatlan villámok vágtak, mellkasomat feszítette az energia, míg a csontok recsegni nem kezdtek. talán a következő pillanatban szétrobbanok, darabjaim beterítik a szobát. Na és?! Kit érdekel? A pillanat száz orgazmust hozott egyszerre, tömény fénnyé, hangenergiává változtatta a lelkem. Innentől minden perc ráadás. A tér és az idő jelentését vesztette, az ITT és a MOST tudata kristálytiszta boldogságot hozott. Hangokból, érzésekből kaptam szárnyakat. 

  Ha nincs tovább, elért minden vég leggyönyörűbbike. Ha nem, olyat kaptam, amit annyian, annyiszor hiába kerestek: A létezés értelmét

   

   Tech: A Szeszgyár-rockkocsmai sorozat egyik jól sikerült képe. Egy napra kölcsönkértem egy rockkocsmát, a berendezésből pedig kialakítottam álmaim szobáját. A fényszabályzót (Dimmer-t)  bekötöttem, és öt sima 25 W-os égőt csatoltam rájuk, hosszú kábelekkel. Egyszerre voltak látványelemek, és világítás. Sajna a vállammal pont kitakartam a gitárt, a tökéletes képhez a nyakba akasztható szintit kellett volna a hátam mögé, és a gitárt a látható helyre tenni. Persze utólag könnyű okosnak lenni. 

  A kép a végleges formáját egy véletlen folytán nyerte el. Betöltöttem, majd inspirácóként ráhúztam egy fényképemulátort (explosure), ami még őrizte egy másik kép sötétítőrétegéhez kikevert beállításaim. Ahogy rászámolta, egyből tudtam: KÉSZ A KÉP! Ennyi!. A szinti feliratát még levettem, de egyébként egyáltalán nem nyúltam többé a képhez. 

Vonat Backwiew

A Vonat hátsó felén ültem... 

 Máv, Pécs-Budapest, menetrend szerinti fél órás késés, okostelefonokkal villogó hülyék, és aranyos, hiperaktív gyermekeket fegyelmezni akaró fapofájú, unalmas szülők között, huzat és koszos ablakok. Ez utóbbit különösen sajnáltam  

KATT A KÉPEKRE A NAGYÍTÁSÉRT

 Nem hiszem, hogy minden kép alá szeretnék egyenként feliratot készíteni. Utak, alag-Utak (mögöttük másik alagút, mögöttük fény) , szerteágazó- és összefonódó váltókon átrohanó szerelvény, tisztára, mint az Élet. Sötétben, világosban, kétszínben, néha elmosódva. Hadd ne én mondjam meg a frankót, mindenki válasszon kedvére.  

(Tech: Állvány, vonat hátulsó ablaka, tulajdonképpen techdemó, ujjgyakorlat, avagy a Culmann állvány első gyakorlati tesztje.
..Első tanulság: világos részen állítsd be az autófókuszt, majd kapcsold is ki. Ellenkező esetben a mégoly okos fényképezőgépet is megtéveszti a sötét alagútban, hogy az egyetlen értelmezhető pont a kosz az ablakon.. Így csesztem el pár képet. 
.. Második tanulság: Camera RAW. Ezt a technikát most kezdem felfedezni, a lényege nem a hipernagy felbontásban van, hanem, hogy minden beállítást amit a gép maga végezne el, (és minden gép, mindig elvégzi) Te fogod oda-vissza tologatni amíg kedved szerinti nem lesz a kép. A fenti képek közül majdnem mindegyiket így csináltam (az egy kivétel elég egyértelmű, ezt Explosure 4 en is átengedtem.)
.. Harmadik tanulság: Távkioldó, folyamatosan bekapcsolt gép, és állandó figyelem, mert téma megpillantása és elszalasztása között legritkább esetben van egy egész másodperc. Előny, ha betéve ismered a pályát. Ja, és üresjáratban próbálgasd a záridő-blende beállításokat, ne a nagy képnél derüljön ki, valamit másként kellett volna.