Önarc- és egyébkép

Na jó, és tessék. Talán a most hallgatott Stone Sour számban lehet valami, vagy a Hold lépett bele a Vénusz- és néhány vérfarkas lelkivilágába, megteszem. Amit alapból szeretnék elvárni másoktól, miszerint minden jól sikerül képet hadd mutogathassak, bármennyire is kényelmetlen, most magammal szemben is kötelezőnek ismerem el. (hozzátenném persze, hogy soha olyan képet nem tettem közzé, amihez a modell nem adta hozzájárulását, alapvető fotóetikett). Egyébként tényleg kényelmetlennek érzem, ugyanis nem igazán tetszem magamnak. Hasas, táskaszemű, puffadt arcú alak vagyok, kissé eleresztett izmokkal. De mindig remélem, hogy tévedek, és csak a tükör ver át... na de azt honnan fogom megtudni? Eh, mindegy.

Vérszem (2012)

Valahol a reggel ébredés és a között a fázis között, mikor az a fürdőben fekve ébredek, és csodálkozom ez a széttépett, véres, menyasszonyi ruha mit keres nyakam körül? Felkelek, megmosakszom, azzal a  kényelmetlen érzéssel, hogy nem kellene elolvasnom a reggeli lapokat. 

Tech: Szóval ott kezdtük,hogy bevérzett a szemem. Kontaktlencsénél előfordul. (látszik is a képen a lencse). Tudni akartam, változik-e, úgyhogy nap mint nap lefotóztam. Az egyik napi képet megfogtam, Exposure-ben leképeztem valami elfogadható fekete-fehér fénykép mintájára. Kicsit még korrigáltam rajta (Curves, stb), aztán körbemaszkoltam a szemem fehérjét a vérereknél az EREDETI rétegen, aztán keresni kezdtem olyan összhatásmódot, ahol valami nekem tetsző látvány alakul ki.  Az egyik tetszett, de csak majdnem volt jó. Csináltam még egy görbe-réteget, és hozzárendeltem az eredeti képhez, és kissé meghúztam egy kontrasztosabb íves vonalat. Ennyi, kész lett






Canon meet me (2012)

 .. Hm, na ez a kép a zavarom tárgya. Azzal együtt, hogy -mivel behúzom a hasam, és a hajam szinte teljesen eltakar- vagy tízszer emberibbnek nézek ki, mint amilyen vagyok.  A kép viszont állítólag jó, sőt, ahh meg ilyenek (ki nem szeret ilyeneket hallani? ). Hogy érdemes publikálásra. És mivel másoktól elvárom... sőt,ha jobban megnézem a verseimmel, dalaimmal, képeimmel egyebekkel mást sem csinálok, mint közszemlére teszem a lelkem meztelen részeit, voltaképpen miért ne lehetne? Oké, tehát, ilyen vagyok, ha nagyon, nagyon szerencsésen kap el a kamera. Köröttem kábelek, gépek, hangszerek a sötétben, húrok és szilícium: a Műhely. Ami nélkül nem lennék, aki vagyok.  Hangfalak a kép pereme fölött (becsszóra), minden fölött, értelmet adva az egésznek. És persze mindez össze-vissza, alkotó káoszban. Mint rendesen, én látszom, Ők árnyékban bújnak, szinte láthatatlanul. Viszont én látszom: Enyém a feladat, - a megtiszteltetés-, hogy elmeséljem és megmutassam.







  Tech: Ismerkedés a Canon-nal. Próbaképek a szobában ISO6400-on egy saját beállítással, állványról, hosszú záridővel. Gép marad fent, én meg a fürdés utáni száradáskor folytatom a kísérletet, majd egyszer csak -nem tudom, miért- berohanok a gép elé. Talán csak mert senki lány nem volt a közelben, akit beküldhettem volna. Szóval megvan a kép. Oldalt egy cetlit leretusáltam, ami a szekrényen volt, a háttéren kicsit sötétítettem (korrekciós réteg, görbék, maszk), pár fényes részt még tompítottam, (új réteg, ecset 10%), és voliá!