Én, Én, meg az Én

   Ego a köbön (szó szerint). Az egyik kép legyen egy lecsúszott rocksztár , hadd simogassam az egómat, a másik egy börtöntöltelék, hadd legyen igaza számos rokoni jóslatnak, -miért van az, hogy ezeket olyan könnyű összekeverni?- a harmadik képen pedig a pokolból térek vissza, hadd legyen igaza a papoknak is. Viszont veszettül jól érzem magam, király ördögcsajok, tomboló bulik, lángok, tüzes pia.. hadd legyen igazam nekem is. 










  tech: Az egész egy RAW gyakorlatnak indult. Kiváncsi voltam, mit lehet kihozni, ha RAW-ban tárolom a képet, és minden módosítást én végzek el utólag.. Hát ég és föld. Színcsatornánként állítható kontraszt, szaturáció már csak ezért megéri a dolog. Persze ott van még a személyre szabott lencsekorrekció, sok más dolog. Nagyon megszerettem ezt a technikát.
  ha már így állt a dolog, nekiálltam játszani a képpel. Egy  monokróm (zöldre hangolt) változat egészen más hangulatot adott a képnek, majd a rétegekkel való próbálkozásból több réteg mindenféle összhatásmódok keverésével kijött a harmadik, teljesen low-budget fílingű kép -saját elnevezés: RAT-FX- . Majd egy lett a háromból.. (2012)

Vertical Bridge

  Egy hosszú pillanat...  Nem csend, de legalább élet. Az autók már átértek a hídon, sőt, a körforgalmat is sikerült körbejárni, a víz kisimult, hogy visszatükrözhesse a város fényeit. Gondoljunk csak bele: a Város nélkül ez látkép csupán egy sötét massza lenne, az egyetlen fényt a vízen visszatükröződő hold jelentené.. (rosszabb esetben néhány parasztház, a kötelező éjjeli kutyaugatással, éjfél előtt pedig rendre felhangzana a "kurvanyádMaris"). A Városnak ugyanúgy megvan a maga élvezni- és élnivalója, kamaszok rejtett játszóterei, romantikája és gyönyörűsége. Ez utóbbi néha fényképezhető. 











   tech: Tulajdonképp a siklót mentem fel fényképezni. Aztán csak ránéztem a Városra is.  Persze nagyon nehéz itt olyan képet csinálni, amit még senki nem kattintott el, hisz, ha hátranézek, szinte biztos lehetek benne, hogy legalább egy-két vaku villanni fog valahol (valaki egyszer elmesélhetné, hogy mi a fészkes fenének vakuzol rá egy tíz kilométerre lévő városra.. ). Végül megláttam a hídban a függőlegest. Próba, cseresznye, gondoltam.  A ferde kép nem volt egyszerű, lévén, hogy akkor még csak videóállvánnyal rendelkeztem, az pedig nem ismerte a portréállást.. kissé trükközni kellett. Macerás egy dolog. 
  Első gondolatom egy HDR volt, el is készítettem a képeket. Megfejeltem még néhány blende- és záridőbeállítással. Itthon aztán rájöttem, nem akarok egy olyan HDR-t, amit már mindenki megcsinált. De mit is jelent a HDR? Hogy minden látszik, aminek látszania kell, a sötét úgy részletes, hogy nem ég ki a világos, és fordítva. Az alapképen nem látszott eléggé az ég, és nagyon kiégett a híd. Tehát réteg, maszk, és máris megoldódtak a dolgok. A körforgalomra még raktam egy kis kontrasztot ( Gradiációs görbék: S alakot kell csinálni, jobb, mint ha simán kontrasztoznál) és.. voltaKÉPp készen is voltam.. tervben van még egy változat, amin függőleges megfolyások is lesznek, de az már egy másik kép..  (2012)

Rock The Room

And God Give Rock'n Roll to Me

  

  Room of Rock! Ahol ami fekete, az tényleg fekete, ami fehér, tényleg fehér. A kontúrok határozottak és erősek, semmi tétova "hová-is-tartozom" féle árnyalat. Alkotó káosz, tiszta, őszinte, nyers és zajos.  És közte? Közte én, szemét módon kitakarva a keresztnél is erősebb, tisztább jelkép, a hathúros jelentős részét. Kitakartam a főszereplőt.. és mégsem

  A Gitár, a keverő, a hangfalak, a ROCK ereje eltalált... el nem mondható érzés. Hátamba láthatatlan villámok vágtak, mellkasomat feszítette az energia, míg a csontok recsegni nem kezdtek. talán a következő pillanatban szétrobbanok, darabjaim beterítik a szobát. Na és?! Kit érdekel? A pillanat száz orgazmust hozott egyszerre, tömény fénnyé, hangenergiává változtatta a lelkem. Innentől minden perc ráadás. A tér és az idő jelentését vesztette, az ITT és a MOST tudata kristálytiszta boldogságot hozott. Hangokból, érzésekből kaptam szárnyakat. 

  Ha nincs tovább, elért minden vég leggyönyörűbbike. Ha nem, olyat kaptam, amit annyian, annyiszor hiába kerestek: A létezés értelmét

   

   Tech: A Szeszgyár-rockkocsmai sorozat egyik jól sikerült képe. Egy napra kölcsönkértem egy rockkocsmát, a berendezésből pedig kialakítottam álmaim szobáját. A fényszabályzót (Dimmer-t)  bekötöttem, és öt sima 25 W-os égőt csatoltam rájuk, hosszú kábelekkel. Egyszerre voltak látványelemek, és világítás. Sajna a vállammal pont kitakartam a gitárt, a tökéletes képhez a nyakba akasztható szintit kellett volna a hátam mögé, és a gitárt a látható helyre tenni. Persze utólag könnyű okosnak lenni. 

  A kép a végleges formáját egy véletlen folytán nyerte el. Betöltöttem, majd inspirácóként ráhúztam egy fényképemulátort (explosure), ami még őrizte egy másik kép sötétítőrétegéhez kikevert beállításaim. Ahogy rászámolta, egyből tudtam: KÉSZ A KÉP! Ennyi!. A szinti feliratát még levettem, de egyébként egyáltalán nem nyúltam többé a képhez. 

Vonat Backwiew

A Vonat hátsó felén ültem... 

 Máv, Pécs-Budapest, menetrend szerinti fél órás késés, okostelefonokkal villogó hülyék, és aranyos, hiperaktív gyermekeket fegyelmezni akaró fapofájú, unalmas szülők között, huzat és koszos ablakok. Ez utóbbit különösen sajnáltam  

KATT A KÉPEKRE A NAGYÍTÁSÉRT

 Nem hiszem, hogy minden kép alá szeretnék egyenként feliratot készíteni. Utak, alag-Utak (mögöttük másik alagút, mögöttük fény) , szerteágazó- és összefonódó váltókon átrohanó szerelvény, tisztára, mint az Élet. Sötétben, világosban, kétszínben, néha elmosódva. Hadd ne én mondjam meg a frankót, mindenki válasszon kedvére.  

(Tech: Állvány, vonat hátulsó ablaka, tulajdonképpen techdemó, ujjgyakorlat, avagy a Culmann állvány első gyakorlati tesztje.
..Első tanulság: világos részen állítsd be az autófókuszt, majd kapcsold is ki. Ellenkező esetben a mégoly okos fényképezőgépet is megtéveszti a sötét alagútban, hogy az egyetlen értelmezhető pont a kosz az ablakon.. Így csesztem el pár képet. 
.. Második tanulság: Camera RAW. Ezt a technikát most kezdem felfedezni, a lényege nem a hipernagy felbontásban van, hanem, hogy minden beállítást amit a gép maga végezne el, (és minden gép, mindig elvégzi) Te fogod oda-vissza tologatni amíg kedved szerinti nem lesz a kép. A fenti képek közül majdnem mindegyiket így csináltam (az egy kivétel elég egyértelmű, ezt Explosure 4 en is átengedtem.)
.. Harmadik tanulság: Távkioldó, folyamatosan bekapcsolt gép, és állandó figyelem, mert téma megpillantása és elszalasztása között legritkább esetben van egy egész másodperc. Előny, ha betéve ismered a pályát. Ja, és üresjáratban próbálgasd a záridő-blende beállításokat, ne a nagy képnél derüljön ki, valamit másként kellett volna. 

Zoomlight and Way

 A karácsonyi szeretet túlcsordulása ősrobbanáshoz vezethet? Csak nem... Vagy a millió hangulatos fény egyszerre menekül megunván a giccset? Talán.. de  erőt meríthetnének az alatta elhaladó gyerekek őszinte öröméből -akiket a napjaiba tíz éve belesavanyodott anyuka terel annak a reményében, hogy összefuthat Icukával, és elmondhatja neki, hogy a Gabi.... (durr, fejlövés)- , de ugyanúgy  figyelhetnék a szerelmespárokat, akik összebújva andalognak (milyen giccses szó) el a fények alatt. Esetleg Luke Skywalker kapcsol hiperűrsebességre, mielőtt a parlamenthez érve elkapja a düh, és végleg átáll az Erő sötét oldalára, kiirtva az egyetlen fajt, ami a neimodi kereskedőknél is pénzéhesebb, ocsmányabb, és gyűlölnivalóbb: a magyar (pláne a Magyar) politikusokat?  Lehet. de legyünk pozitívak (hukk, egészségedre). 

   Pusztán a karácsonyi színek világra kiterjedő hálójának egy gócpontját láthatjuk, amint -érezve, mekkora szükség van rá- csúcsra jut, örömében millió és millió apró fényivarsejtet lövellve a borús emberek közé. A kicsiny fotonok aztán szerteszállnak, pattognak, fákat kerülgetnek, cikáznak ide-oda, míg nem találják meg a helyüket. Egy szomorú kisgyerek szemébe vidámság költözik, "leszarom azt a hülye telefont, anyu, anyu, ugye megyünk a karácsonyi villamosra, meg hógolyózni a Margit-szigetre", egy sétáló kamaszfiú keze tétován kinyúl és megfogja a mellette baktató lány kezét,  egy reményvesztett ember hirtelen megáll, körbenéz, szemében felcsillan a város összes színes fénye. Apu ledobja az újságot a nagyszobában, leül a géphez Zsombor mellé, hátha most együtt végre sikerül átvinni azt a fene 9-es pályát, Józsi bácsi pedig kikapcsolja a híradót, nézi egy darabig az ablakon túli várost, aztán felemeli a kagylót  és -tíz éve először- tárcsázni kezdi a nővére számát. "Vidd csak el" mondja a virágárus a kezében rózsát tartó, zsebében kétségbeesetten kotorászó srécnak, pár perccel később pedig az ellenőr engedi a tovább ugyanígy a Lányhoz igyekvő fiút. 

A lakótelepen lassan mindenki elpihen. Egy pici, alig észrevehető fényvillanás, majd  a lépcsőház egyik, viseletes ajtaján   három bizonytalan koppanás hallatszik át, hogy szerteűzze a mögötte rejtőző lakásból a sötétséget, és a magányt... 

  tech: Kellékek, egy fényképezőkép (esetünkben egy FZ-30), egy állvány, és egy felkarácsonyozott fasor. Beállítunk egy szép, hosszú záridőt, lenyomjuk a gombot, majd mikor úgy érezzük, tekerünk egyet a zoomgyűrűn, ráközelítve a tökmindegymire, mert a lényeg úgyis az lesz, hogy a fények ilyen szép, explodáló hatást keltsenek. Mert azt hisszük, ennyi, mi? Hát nem. Kezdjünk el szépen kísérletezni, kontraszt, fények, gradiációs görbék, ál-HDR photoshopban... hamarosan lesz vagy hét rétegünk . Aztán kezdjük el variálni a rétegek keverésmódjait, és máris előáll az oly jól ismert helyzet: Hát így a színek jók, itt az út csillanása király (na jó, azt nem én vettem észre), ennek a kontrasztjai hihetetlenek., ennek meg.. a fenébe is! Szóval elő a jó öreg maszkolási technikát, és szépen dolgozzunk össze minden, nekünk tetsző részt. Lehetőleg úgy, hogy ne látszódjon, hogy tíz óra masszív utómunka van a képben. Látod? Ilyen egyszerű...

Feel The Night

 Mert ez a fontos. Előtted egy hely, hol senki  nem keresne,  ahol senki nem jár, mögötte egy város, ami nem alszik legfeljebb bóbiskol néha. A város éje, benne jó arcokkal, -néhányuknak talán egy söre is van, ami Rád vár,-, felfedezésre váró helyekkel, és szembizsergető, formás, kacér -vagy éppen királynői módon megközelíthetetlen- lányokkal. Az éj, amiben mosolyok, nevetések, és őrült történetek várnak rád. Bent a nyüzsgésben, vagy kint egy elhagyatott helyen, a lényeg ugyanaz: Érezd

  Hogy ezen mennyit ültem. A fényfestés módja ismert, fogsz egy lámpát, hosszú záridőre állítod a gépet, és rohansz írni. Esetemben valamiért elromlott a távkioldón a Bulb-ra használt kapcsoló, tehát egy szigszalaggal (vajon jól írom?) rögzítettem az exponálógombot, majd kiírtam párszor a falra a feliratot. Mást nem is lehetett volna, adta magát. Mivel a hosszú záridő miatt a város, meg egyáltalán minden egy kicsit világos lett, készítettem még néhány képet különböző záridőkkel. 

  Itthon jöttem rá, hogy az állvány közben elmozdult (és itt kristályosodott ki, hogy venni fogok egy másikat). Bepozícionáltam a képeket egymás fölött, majd nekiálltam, hogy kiválogassam mindenhonnan azt, ami nekem tetszik.   Nem csináltam HDR-t, egyszerűen maszkkal dolgoztam. Ami persze nem volt olyan egyszerű... (lásd oldalt, hat réteg, kijelölt, festett, és mosott maszkok) Az első  változat kicsit sötét lett, úgyhogy világosítottam ott, ahol kellett. Szerencsém volt, a lenti fények miatta fény-árnyék irányok olyan összevissza voltak, hogy nem is kellett több káoszt csempésznem a képbe.. Egyébként a kép sajátossága, hogy szinte csak fekete háttéren adja ki magát.. 

(2012)

Villa-Most

Csillamos  

Mert mindenkinek le kell egyszer kapni a csillogó kettest...

Tech: Szóval van ez a villamos, az a karácsonyi fajta. Menni vele pár kört, élvezni a gyerekzsivajt, a mozgó karácsonyi hangulatot (és szájbaverni gondolatban az anyukát,aki ilyenkor is terrorizálja a gyerekét), maradandó élmény. 

  Két kört mentünk vele. Próbáltuk állvánnyal lekapni az ablakon túl az autók üvegében, a kirakatokban tükröződő fényünket, de sajna a dolog többszörösen meghaladta a felszerelés (és talán a fotós? ) képességeit. A villanybá' ráz, mint a parasztszekér, vagy stabilizált, lengéscsillapítós állvány, vagy valami testre csatolható giroszkópos csoda kellene, hogy ne mozduljon be. Nyilván segített volna egy nagy fényerejű, fix gyújtótávos objektív,  egy magas ISO-n is jól dolgozó fényképezőgép, akárcsak egy polárszűrő, hogy csak az csillanjon be, amit én szeretnék, de egy mezei állvány, a szeretett kölcsön FZ-30as állt csak a rendelkezésemre.  Azért a top 3-at kirakom ide oldalra.. 

  Aztán leszálltunk a csattogó, sokkerekű karácsonyfáról, és lőttem gyorsan egy hosszúzáridőt a távozó csillanásról. Meg előtte egy állót, amit egy  halvány rétegen az eredeti kép fölé raktam, csak, hogy a képet ne lehessen összekeverni egy tron-versennyel, vagy valami új F1 főcímmel.. kissé túl hosszúra sikeredett a záridő.. a kép alsó sarkát még kicsit besötétítettem, és adtam egy kontrasztot a fénycsíkokon inneni világnak (maszk, curves-réteg), és úgy döntöttem, egy évvel a kép elkészülte után  BEFEJEZTEM
(2011)

Out Go My Way  

    És megtörtént! Az öreg favázas dörmögő  a szépiaszín múlt keretét széttörve visszatért.  

"El az utamból, kis pöcsök" kiáltotta, és nekiindult, hogy megmutassa, milyen egy IGAZI BANZÁJ.  Aki pedig nem takarodott elég gyorsan félre, azon már csupán a karosszérialakatos segíthetett.

     Tech: Valami barom vasárnap reggel fél tízre tette a villamosünnepet. Gondolom, nehogy valaki véletlen még megnézze. Mire kiértem félkómásan, a villamosok nagy része , sőt (szip, szip, szörcs) a szervíz- és a hótoló kocsik is már mind elmentek. Az fények nagyon pocsékok voltak, szürkére festettek szinte mindent. A záridő 200-300 közt mozgott, az állvány meg teljesen felesleges volt, ugyanis hiába betonoznám le akár a fénygépet, ha a téma -működő közlekedési eszköz lévén- mozog. 

     Sokáig  szenvedtem a képpel, nem akart mesélni, a keretből kitörő téma adta magát *, bár alig volt olyan hely, ahova értelmesen be lehetett helyezni, de itt megállt a tudomány. Végül játszani kezdtem, hagytam beégni a fényeket (vesszenek a szabályok), és láss csodát (és szikrákat a fáradt szemeddel) a kép megelevenedett. Vili bár - elnézést: Sir William- annyira kitört, hogy az I am back, Bitches felirat mellé még azon is tűnődtem, hogy a Hűvösvölgy helyére kiírom, hogy TAKARODJ. (végül nem adta magát na  nem volt kedvem legyártani a betűtípust, de még lehet, hogy megcsinálom). Csak a gyakorlás kedvéért Vanishing Point-al megkerestem a kép helyes síkjait, és erre vetítettem fel a feliratot. A rétegre Color Overlay effektet raktam, aminek a színét a villamosról vettem (így később még tudtam volna  módosítani). Keretet kért a kép, végül sok próba után beugrott ez az egyszerű, tépett megoldás. A fekete-fehér színeivel annyira Low-budget, hogy már tetszik.. 

   Mikor a szignómat raktam fel, véletlenül mellényúltam, és a réteg kapott egy Gradient-et (átmenet,jelen esetben színtelen-fekete). NA ez még kellett a képnek. Csak sok volt. Végül két rétegen alkalmaztam, és majdhogynem az egészet kimaszkoltam,csak a szélein hagytam meg valamennyit, meg itt-ott, ahol nem takarta el a témát.

   * A képes rész nem volt egyszerű, bár alap photoshop gyarkorlatnak számítana.  Beillesztettem a keretet, kimaszkoltam a villamost, és a keret elé raktam. Csak épp a nem tetszett. Kellettek volna az Explosure-plug in sajátos , vizes keretei, de az sajna nem tud térben dolgozni. Kivágtam tehát,a nekem kellő részt, új lapra raktam, majd a ferde oldalakat kihúztam, hogy a kép téglalap alakú legyen. Erre már rá tudtam számolni a keretet. Ezt az egészet visszaraktam az eredeti képre, ahol a téglalapot visszatorzítottam olyan formába, ahogy volt. Na jó, majdnem. De szerencsére nem látszik. Azután már csak a fene áramszedők maszkolása volt hátra, és clone ecsettel el kellett tüntetnem a régies képrétegből egy odapofátlankodott modern kocsit. Ha nem volt világos, bocs

Önarc- és egyébkép

Na jó, és tessék. Talán a most hallgatott Stone Sour számban lehet valami, vagy a Hold lépett bele a Vénusz- és néhány vérfarkas lelkivilágába, megteszem. Amit alapból szeretnék elvárni másoktól, miszerint minden jól sikerül képet hadd mutogathassak, bármennyire is kényelmetlen, most magammal szemben is kötelezőnek ismerem el. (hozzátenném persze, hogy soha olyan képet nem tettem közzé, amihez a modell nem adta hozzájárulását, alapvető fotóetikett). Egyébként tényleg kényelmetlennek érzem, ugyanis nem igazán tetszem magamnak. Hasas, táskaszemű, puffadt arcú alak vagyok, kissé eleresztett izmokkal. De mindig remélem, hogy tévedek, és csak a tükör ver át... na de azt honnan fogom megtudni? Eh, mindegy.

Vérszem (2012)

Valahol a reggel ébredés és a között a fázis között, mikor az a fürdőben fekve ébredek, és csodálkozom ez a széttépett, véres, menyasszonyi ruha mit keres nyakam körül? Felkelek, megmosakszom, azzal a  kényelmetlen érzéssel, hogy nem kellene elolvasnom a reggeli lapokat. 

Tech: Szóval ott kezdtük,hogy bevérzett a szemem. Kontaktlencsénél előfordul. (látszik is a képen a lencse). Tudni akartam, változik-e, úgyhogy nap mint nap lefotóztam. Az egyik napi képet megfogtam, Exposure-ben leképeztem valami elfogadható fekete-fehér fénykép mintájára. Kicsit még korrigáltam rajta (Curves, stb), aztán körbemaszkoltam a szemem fehérjét a vérereknél az EREDETI rétegen, aztán keresni kezdtem olyan összhatásmódot, ahol valami nekem tetsző látvány alakul ki.  Az egyik tetszett, de csak majdnem volt jó. Csináltam még egy görbe-réteget, és hozzárendeltem az eredeti képhez, és kissé meghúztam egy kontrasztosabb íves vonalat. Ennyi, kész lett






Canon meet me (2012)

 .. Hm, na ez a kép a zavarom tárgya. Azzal együtt, hogy -mivel behúzom a hasam, és a hajam szinte teljesen eltakar- vagy tízszer emberibbnek nézek ki, mint amilyen vagyok.  A kép viszont állítólag jó, sőt, ahh meg ilyenek (ki nem szeret ilyeneket hallani? ). Hogy érdemes publikálásra. És mivel másoktól elvárom... sőt,ha jobban megnézem a verseimmel, dalaimmal, képeimmel egyebekkel mást sem csinálok, mint közszemlére teszem a lelkem meztelen részeit, voltaképpen miért ne lehetne? Oké, tehát, ilyen vagyok, ha nagyon, nagyon szerencsésen kap el a kamera. Köröttem kábelek, gépek, hangszerek a sötétben, húrok és szilícium: a Műhely. Ami nélkül nem lennék, aki vagyok.  Hangfalak a kép pereme fölött (becsszóra), minden fölött, értelmet adva az egésznek. És persze mindez össze-vissza, alkotó káoszban. Mint rendesen, én látszom, Ők árnyékban bújnak, szinte láthatatlanul. Viszont én látszom: Enyém a feladat, - a megtiszteltetés-, hogy elmeséljem és megmutassam.







  Tech: Ismerkedés a Canon-nal. Próbaképek a szobában ISO6400-on egy saját beállítással, állványról, hosszú záridővel. Gép marad fent, én meg a fürdés utáni száradáskor folytatom a kísérletet, majd egyszer csak -nem tudom, miért- berohanok a gép elé. Talán csak mert senki lány nem volt a közelben, akit beküldhettem volna. Szóval megvan a kép. Oldalt egy cetlit leretusáltam, ami a szekrényen volt, a háttéren kicsit sötétítettem (korrekciós réteg, görbék, maszk), pár fényes részt még tompítottam, (új réteg, ecset 10%), és voliá!

Épülő ház -part 1-

  Egy 2012 októberi délutánon sikeredett bejutnom egy épülő házba, remélem nem utoljára. A készült képek egy része HDR, vagy panorámafotó, inkább gyakorlatoknak lettek szánva. Ennek ellenére úgy érzem - noha nem raknám első vonalba őket- de érnek annyit, hogy megmutassam: 

Szomjas Szellem a Föld alatt

  Oké, poén. Na ez vagyok én. Kontrasztlényként  sokkal nehezebb exponálni, hát csoda, hogy rám fér egy túlvilági energiaital?

  Tech: Egy sajátos beállítást teszteltem a Cannon-on. ISO 6400-on hasonló a zaja, mint egy filmnek, így feltekertem, majd egy monokróm módban feltoltam a kontrasztot, és szóltam, hogy leginkább a zöld színre lesz szíves figyelni, ha lehet (erre voltak a legérzékenyebbek a régi filmek) Csináltam egy képet 20-as záridővel, 20-as rekesszel, majd időzítő be, vaku fel, és 1/50 zár, 7.1 rekesz, és berohantam a gép elé. Pár beállás (sajna se gitár, se más nem volt nálam, hogy valami történjék is a képen), aztán csináltam egy "üres" képet vakuval is. A két üres képet egymásra tettem, maszkoltam, állítottam míg olyan nem lett, mint akartam, aztán odaraktam magamat is. Kis változtatás a keverési  módon, és a fedésen, és máris: Tirárárá!!









-------------------------------------------------------


A hely, ahol jó dolgok történnek

   A bulizó Prodigy, vagy a megkötözött lányok ugyan nem láthatóak,  de a falak hűen őrzik az orgiák, és a tomboló bulik minden emlékét..

     Tech: Vakupersprektíva ISO 6400-on, zöldre érzékeny, monokróm beállítással, élesen és kontrasztosan, állványon. A kész panorámát aztán átengedtem egy Explosure plug-in-en hogy egy régi film hatását emuláljam. Az így kapott réteget az eredeti elé raktam, összemostam, ahol kellett kimaszkoltam csiszolgattam. A 13.000 pixel széles kép persze nem blogbarát, így szépen kimostuk, hogy összemenjen  1100ra... 

--------------------------------------------------------------------

Out of Dark

        

     Akár börtön is lehetne, valaki személyes fogvatartó helye. Talán épp a miénk. A fejünk felett a lyuk elég fényt ad, hogy  ne legyen teljesen sötét, hogy legyen valami, ami ugyan messze nem elég, de legalább félhetünk, mi lesz, ha már ez se jut. Nap mint nap kucorgunk a szemétben, keresve a fényfoltot, ami a rohadt hideget egy kis időre langyosra melegíti. A lyuk elég magasan van, hogy ugrásból ne érjük el, és elég alacsonyan, hogy azért valahogy megoldható legyen a kijutás. Nap mint nap álmodunk a fentről, a melegről, bújunk a gondolatba, és már megint nem csináltunk semmit. A falak, a szemét, az oszlopok a homály a sarokban.. gyűlöljük, de ezt legalább ismerjük. Talán holnap... amikor sokadjára vesszük tudomásul: Azért nincs fent rács, mert az mi magunk vagyunk...    

        

       (Nézhettem volna a fogvatartó szemszögéből is a történetet -aki épp úgy fogoly, mint aki lent van- de most nem volt hozzá kedvem)

  Tech: Igazából sötét, fekete-fehér HDR-nek indult, de a zaj itt nem lett jóbarátom. Manuálisan kerestem ki a tónusokat,  világosítottam a sötétet, sötétítettem a világost, nyomtam át egy plug in-en,   aminek csak a színét használtam fel (layer: color), majd sötétítettem a színréteget is, és máris hurrá. Igazából gyakorlatnak szántam

-----------------------------------------------------------------

Fény, Árnyék, Víz, Beton. 

      

   Mert a dinamika jó dolog. A szabadság és a falak, a természet és  tégla-beton odú, a Nap fénye és a ház árnyéka. Kint is, bent is, és bármelyiket választhatom. Nem ideális állapot? 

     Tech: HDR, Naplemente, unalomig ismert. Így talán egy kicsit mégis más. Persze ez sem ment egykönnyen, a beállítás, ami kiadta a színeket, erős fénykontúrt adott a két függőleges oszlopnak. Talán nem is néztek ki rosszul, de én nem akartam, hogy bármi elvonja a figyelmet a nap fényeiről. Ez bal oszlopnál nehezebb volt, mint gondoltam, a képet egy új layerre másoltam ki, kimaszkoltam belőle az oszlopot, aztán a fényfoltokat Spot Healing Brush-al (content aware módban) tüntettem el, sok kicsi lépésben . Az oszlop maradt az eredeti rétegen. A jobboldali oszlopnál kicsit egyszerűbb volt a dolog, ott is kimaszkoltam az oszlopot, majd Burn tool-al elkezdtem sötétíteni a csúcsfényeket.  A végén  még az egész kapott egy kis S alakú gradiációs görbét, és készen is lettem

    

Khiwivel ketten (2010)

 Két lélek és két test talál egymásra az idők viharában, a gyönyörű káoszban, és eggyé válásuk meggörbíti a valóságot. 
Szárnyaik nőnek, és maga az Élet szórja rájuk a  sugarait. 
És még valami: Az út szigorúan egyirányú. 







 tech: Csak mielőtt azt hihetné valaki, hogy csak naplementéket fotózom. A kép Photoshop, mi más? Eredetije egy fesztiválon készült. PS-brush-ok, éjjel, kávé, Prodigy, és egy raszterizált szerelmi vallomás. . 

Balatoni lábak (Lake Legs)

Lábak a víz felé, és vissza. A csak részletet mutató valóság, vagy a tükrön túli világ, ahol a lányok vannak? 






Tech: Persze erősített. Persze ál-HDR, legalább sok rétegben ,mindenhonnan a legjobb részt választva. Az FZ-30, bár gyönyörű képeket csinál, de kevés fényben megszenved a zajjal. Nem baj, hozzáad a fílinghez. Az állvány, amivel csináltam, csavaros, nem gyorsszáras, szóval nem volt türelmem kiszintezni a képet, ferde. Na de miért legyen minden szabályszerű?

Darker Than Sun (2011)

Mikor egy Lány kitakarja  napot.. de csak annyira, hogy ne vakulj meg,ha belenézel. Tehát a Lány árnyéka az, ami miatt láthatod a csodát. 

  Egyébként a kép egy komoly kérdést vet fel. A  készítő maradjon a helyén, és élvezze a látvány tökéletességét, vagy induljon a lány mellé, hogy részévé váljon a képnek, amit viszont így már nem láthat. 

.
.
.

Tech: Egy jól sikeredett shoot a vízben. Mivel a kölcsöngép (FZ-30 , egyébként imádom) azért nem hozta azt, amit akartam, tovább dolgoztam az ügyön. Mű-HDR t használtam, és a nekem legjobban tetsző két-három képből kiválogattam a legjobb részeket. (már megint nem látszik,de vagy nyolc-tíz réteg van itt összefűzve), majd a szokásos korrekciós réteg-maszk meló jött. Sajna  a lány körüli glow-ot nem tudtam ennél jobban eltüntetni, de azt hiszem, így már nem olyan zavaró. Az ég színén még kellett kicsit javítani, aztán rákerülhetett az akkori szignóm. 

GirlLight on the Lake

Lányok, naplementéből.. Most őszintén, ki nem szeret formás lányokat fotózni? 
Hogy mit mesél? Nekem szépséget, Nekik barátságot. És talán ettől lesz Igazán szép.



Tech:
Az eredeti kép több, mint egy éves. Nekiestem, színekkel játszadoztam, és bevontam egy filmemuláló plugin-t is. Persze a plug csak alap volt a későbbi rétegekhez, sötétítéshez. Egyik világosítást csak a lányokra akartam tenni, ehhez körbe kellett maszkolni őket. A maszk aztán hozta a többit. Komolyan, vagy négy változatra mondtam ,hogy anyám, milyen f@sza, mikor beugrott az ötlet, hogy egy másik kép naplementéjével csináljak egy vágóréteget.
  Tudni kell, hogy itt is (mint 2010 óta rengetegszer) a végén Khiwi-n szűrtem át a pixeleket. (egyébként  Ő a jobb oldali lány) . Nem tudom, más hogy' van ezzel, de nekem általában a 90%-os készültségi fokon támadnak a fáradtság és a kétely kis tűkkel szurkáló lényei. Érzem, hogy már majdnem jó, de még valami, kicsit még egy.. és fogalmam sincs, hogy mi. A szemem már tele van a képpel, már bárhogy jónak és rossznak látom, és ekkor kell egy kis távolság. Vagy valaki, aki távolról, másként nézi, és nem ismeri minden négyzetképpontját. És ha ez a valaki tud rajzolni, sőt, van szép- és művészi érzéke, -pláne ha hoz még egy kávét- az külön jó. Mint itt.. pedig nem is hoztak kávét..

Decibel Serenade (2011)

Ez a kép simán csak Rólunk szól. Vagy a korról, amiben élünk. Jelenkori Rómeó maga építi az erkélyt, amiből minden korlátot ledöntő hangerővel szól a Zene, torzított gitárhanggal mesélve el egy történetet,  egy vallomást. 




Tech: Az egyik kedvenc képem. Egy rockklubbot kértem kölcsön egy éjszakára, össze-vissza pakolgattuk a hangfalakat, keverőket, erősítőket. 
 Egyik kedvelt trükkömmel átraktam monokrómba, (kicsit bonyolult, kezdetnek PS- Calculations, majd a kapott kijelöléseket festeni, ecsetelni, két-három rétegben, majd kijelölés fordít, és ugyanezt feketével. Ahol kell maszk, törlés, összhatásmódok, ahogy a kép kívánja), kicsit igazítottam a képkivágáson, és már itt is van..
 Annak ellenére, hogy a komponálási szabályok nagy részét magasról le.. ez a képem talán a "legnépszerűbb"

Sunset of Decadence (2012)

Urbanista, posztapokaliptikus naplemente. A kosz gyönyörűsége. 




Tech: Voltaképp egy elcseszett HDR volt a kiindulóalap. Egy szeméttelepi naplementét  fotóztam, de ahelyett, hogy expozíciós sorozatra állítottam volna a gépet, manuálisan tekergettem a gombokat. Persze ennek is meg lehet az előnye, de nem akkor, mikor az égen Daemon Hill-t játszanak a felhők. Így sajna a négy képen remekül látszik a felhők balról jobbra történő vonulása. HDR kilőve.  Tehát fogtam az egyik képet, ahol a legszebb az ég, majd egy másikat, ahol meg látszik, mi van a kép alsó részén. Maszkolás, gradiációs görbék, majd úgy gondoltam, mostanság kissé sok letisztult képet csináltam, szóval nekiálltam annak, amit úgy imádok: Zajolni. Ahogy egy régi zenész mondta: Most jön hozzá egy kis zsír. 
  Valamivel később Khiwi rávilágított mi sötét, mi világos, és egyáltalán, hol nem látszik, mi a fene is van a képernyőn. Így világosodtak ki az alsó részek, és halványodtak el rajta a rozsdás rétegek.  Már csak a szignó kellett rá, és készen is volt. Amúgy üdv a blogomon!